| A város, ahol élünk |
Sárvár hangulatos, mintegy 17.000 lakosú város. Fontos
országutak kereszteződésében fejlődött ki, ma a Bécs-Balaton út magyar
szakasza, a 84-es műút mentén fekszik.
Már 1328-ban szabad királyi város jogot nyert. Jelentősége a 16-17.
században, a Nádasdy grófok idején megnövekedett, hisz az ország nagy részén
a török volt az úr - itt pedig iskolát, nyomdát, jól működő gazdaságot
létesítettek a vár urai, akik jeles politikusok is voltak. A kultúra
ápolásának jelentőségét jelzi, hogy 1541-ben itt adták ki az első
Magyarországon nyomtatott, magyar nyelvű könyvet.
A későbbi századokban főként mezőgazdasággal foglalkozott a lakosság, valódi
ipari fejlődés a múlt század végén indult meg.
Sárvár ma is méltó történelmi örökségéhez. Akár jelképes folytatásnak is
tekinthetjük, hogy a vár egyben a kultúra fellegvára is. Azon túl, hogy sorsa
egybeforrt a városéval, magában foglalja a gazdag helytörténeti gyűjteményt,
és könyvtár, művelődési ház működik benne.
A város idegenforgalma az utóbbi évtizedekben szélesen ível felfelé, s ez nemcsak egyéni bájának köszönhető, hanem az 1960-as években felfedezett gyógyvíz erejének, a Termálfürdő, majd a Danubius gyógyszálló megépítésének, szerte Európában eljutó hírnevének is.
Szintúgy látványos a mai ipari fejlődés. A száz éve még földműves községből
mára a megye második ipari központja lett.
TISZTELT VÁSÁRLÓNK, ha az Ön útja bármikor erre visz, külön öröm a számunkra,
ha a város nyújtotta előnyöket is sikerül élveznie.

